Hit

Hm, újra és újra szembesülök azzal, hogy milyen kezdő vagyok még. Nyilván nem kell akarni rögtön mindent tudni, sokkal jobbnak tűnik az egyszerre-csak-egyet módszer. Joerg Colberg blogján ilyen fontos fejlődnivalóról olvastam múltkor is és most is, előzőleg a vágy, most a hit a téma a fotózással kapcsolatban. A nagy kérdés is fel lett téve: mit akarok kifejezni? Ha nincs vágyam valamit elkapni és ha nem hiszem, hogy ez ki is fejezi másoknak, amit szándékozom, akkor... Nade eljutok-e odáig egyáltalán, hogy valamit ki akarok fejezni? Erős dolgok ezek.

Utcán

Télen többször magammal vittem a gépet a munkahelyre és amikor sikerült is fényképeznem, az a munkából hazafele menős plusz negyed vagy fél órák voltak. Nem igazán fantáziadúsak, de legalább gyakorlom a dolgot. Az Opera földalatti lejárata kétszer is felhívta magára a figyelmem, érdekes volt a felszín alá néző helyzet, a koraesti aluljáró-világítással. Lehet, legközelebb elviszem a monopod-ot is, mert az tán még elfér a hátizsákban és sokat számít a sötétedő képeknél.

Első év

Szoktak ilyen év végi bejegyzést csinálni, én meg amúgy is számokkal foglalkozom, van rá ingerencia. Tehát:

2011. március 29-én vettem meg, ez ugye év végéig 3/4 évet jelent.

Év végéig 10715 kép készült. Volt egy-két futam, amikor a gyerekek nekiveselkedtek, de pár száznál több nem lehet. Meg az elején az érdekessége miatt én is sokat nyomogattam, szerintem ilyen 40 kép/nap sűrűség nem lesz idén.

Vettem hozzá közgyűrűt, ez nagyon jó volt. Két objektívet, illetve az egyiket csak átszereltem a Zenitről, mindkettő M42-es foglalatú, az egyikhez kaptam, a másikhoz vettem adaptert. Ezek is nagyon jók, az f2 és f2,8 remek dolog. Vettem még derítőlapot és távkioldót, előbbit még nem használtam, utóbbi kell.

Amire nem vagyok büszke, az a balatoni képekről készült sorozat, mert annyira gangyin van megdolgozva néhány kép, és persze maguk a képek is jellegtelenek, hogy csuda.

Amire büszke vagyok, az még a Balatonról a pókos kép, bár ott csak szerencsém volt, szintén onnan a makrós, magányos tuja-levél és az októberi kagyló a vízparton.

Ami nehéz, az az emberek fotózása, hogy egyáltalán merjem használni az utcán a gépet.

Ami élmény volt, az a Lehel piacos pályázat, hogy végigcsináltam olyan tapasztalatlanul, de végül is ott már rá voltam kényszerítve arra is, hogy elkezdjek kommunikálni az emberekkel.

Ami ajándék volt, az a fotósuli Zsila Sándornál - és ide most nem tudok járni, de ezt folytatnom kell jövőre mindenképp. Hihetetlen sokat lehet tőle tanulni, de főleg azért, mert vállalja emberségét és megosztja elkötelezett életének tapasztalatait. Az emberségessége nélkül ezerszer kevesebbet érne az egész találkozás.

Amire rájöttem: a makró dolgok bejönnek. Ja, nem véletlen, ott lehet kezdőként a legváltozatosabb formákkal találkozni.

Amit feladatként magam előtt látok: a pályázatok nevelő hatása, a tematikus gyakorlatok haszna, a rendszeres utcai fotózás, amit munkába menet meg lehet oldani, illetve regisztráltam a latszoter.hu-ra, ez azért ígéretes, mert egyrészt véleményezik a képeket és a jelek szerint inkább kezdő, fiatalos, művészetpárti emberek, másrészt mert vannak feladatok, amik segíthetnek a munkában.

Meg is ajándékozom magam egy képpel így év elején. Az évvége szimbolikus gátjával, vagy a lehetőségekre való nyitással, a természetes és a mesterséges lehetőségeiről... :)

Októberi Dunapart

Még október utolsó hetében egy reggelen mentem el életem el életem első fotózására, már ami csak fényképezés miatti kimozdulás volt. Korán mentem és nem volt túl jó a helyszín, a gödi homoksziget. A Nap nem a víz felől kelt fel, madarak csak messze voltak, mondhatni, nem volt szerencsém. De persze mégis. A kagylós kép jól sikerült, egy-két moha makró is jó lett, bár a téma még mindig nem túl izgalmas, nem sikerültek nagyon rosszul. Ja igen, ekkor próbáltam ki az 58mm-es Zenit obit, f2-vel. Szép köröket rajzol.

Most csak néhány "manipulálható" képet hoztam, szerintem lesz egy séta majd erről a reggelről, nem mintha nagyon szuper lenne, csak a hangulat miatt.

Képeslap

Ősszel voltunk az Őrségbe, szeretni való hely. Nem volt nehéz szép részleteket találni, bár így utólag elég fantáziátlanok ezek is. Mentségem, hogy gyerekek mellett nem ez volt a fő elfoglaltságom. Kiterveltem, hogy kimegyek hajnalban a Vadása tóhoz, jó kis ködös kacsavadászatra, de balga voltam és hajnali ötkor nem tudtam kiállni az autóval a panzió zárt udvaráról...

Ez azért tetszik... tiszta fénypöttyök

Hát igen, ez erősen a tartalom miatt is megkapó kép nekem. Fájdalmas minden háborús történés, a pillanat megörökítése pedig fájdalmas emlékeztető, ugyanakkor a valóság idefordítása is, amivel (amit mögé helyezünk) szembe kell/lehet nézni - ha nem fordul el az ember... Hú, ez jó filozofikusra sikeredett. :)

Na, az összetevők, amik posztolnivalóvá tették innen ezt a képet, ezek:
- a korához képest nagy felbontás és élesség, ezzel kíméletlenebb, mint az elmosódott, ködös képek a háborúról,
- a kontraszt a női tiszta-munka és a felhasználás között, ahogy elképzelem, hogy ugyanilyen háziasszonyok futottak az üveg mögül lövő, bombázó katonák, repülők elől,
- az üvegtojások ritmikus és jó vonalakra illesztett sora, hogy a szerkezetet nem bontja meg más ember sem, ott van a nőkön a figyelem, a véresen tiszta üvegek között...

Szép, mi?

Konyharészlet

Ez is még szeptember eleji, amikor délután eszembe jutott a besütő napban fényt képezni... hahaha. Na jó. Jobb hijján ezek jönnek, sajnos életlen, koncepciótlan ötletelés. Sokkal rosszabb nem lehet. :) A makró megint tetszett, az ellenfényes szőlő-víz fantáziajáték többre is képes lett volna, de több időt kellett volna arra is szánni.