2011. november 29., kedd

Közel-növények

Ééés még mindig balcsi cucc. Átlagos képek egy kezdő hobbifotóstól, de kirakom, mert erre vagyok képes. Jó lenne játszani azokkal az íves tűlevelekkel, próbálgatni, hogyan tudnak szépen mutatni közelről, valami érdekes formációban. A napraforgónál utóvágással szinte bármit meg lehet csinálni, egyszer majd megmérem milyen az a bizonyos aranymetszéses arányos ív dolog. Ez csak szemre ment.

A második képen, a tuja terméseknél, nem tudom hogyan sikeredtek ilyen érdekes fények, talán betükröződött valami a hátam mögül is, így lettek ilyen világosak, mert nem emlékszem ilyen érdekes kék-sárga-zöld kavalkádra. Kár, hogy nem lett éles a legnagyobb bunyesz.



2011. november 27., vasárnap

Ez azért tetszik... hazatérés

Erősen szirupos téma, de ugye van köze a valósághoz, amikor gyermekek érzelmét kapják el a fotósok, sokkal több néha, vagy talán másfajta köze a valósághoz, mint a felnőtteknek. A szerző egyébként ölég sok családi/gyerek témát fotózik.

No, ez azért tetszik, mert egyszerű, szinte csupasz, a berendezetlen szoba, a szövegek szinte képregény-buborék szerűen vannak ott, a néma, kicsit fáradt vagy elszomorodott gyermek mellet, mintha ő mondaná - és tényleg ő "mondja".

Szinte naturális a bőr és a padló érintkezése és hogy ez a két felület milyen fontos a képen, az egyszerű színek is a gyerek-fogalomra rímelnek, az apa-szeretet pedig áttételes, mindenki azt gondolhat mögé, ami jólesik. Bizony, hatásvadász egy kép, de sűrű.


2011. november 25., péntek

Pókok

Ez még a nyári balcsis makró-próbálkozások közül való, az első, ha nem lenne felismerhető, egy rozsdás kerítésfonatra feltekeredett száraz inda. A barna pók-kép úgy készült, hogy már kezdtem rájönni, milyen nagy ellensége a makrózásnak a szellő, ez a pók meg még mozgott is, úgyhogy nagy ISO-val (1600 - jó nagy, mi?) viszonylag nagy zársebességgel nyomtam, ahogy fonja a hálóját. Rendesen nem lett volna fény, de a háttérnek az elméletileg lemenő napos szomszéd házfalat állítottam be, ami szemre sokkal, de sokkal világosabb volt, így lehetett ennyire éles képet csinálni kézből, mozgó pókra. A vége az lett, hogy ereszkedik lefelé valami nap végi mini-pokolra, a sötétbe, ez a szőrös szörnyeteg. Na jó, ennyire azért nem.



2011. november 20., vasárnap

Ez azért tetszik... mélytükör

A címbe kiírom ezentúl, az "ez azért tetszik" szöveget, amikor a talált kedvenc képeket rakom ide ki. Egy színész-riportban találtam ezt a képet, a reader épp ezzel az érdekes képpel tálalta, itt. Nem "óriási" szerintem a kép, de a tökör egyfelé nézése a vissza-tükrözés helyett, legalábbis ahogy ezek a képen látszik, nekem azóta is tetszik. Valahogy az arányok is megfognak, amennyire szélén van az egész, amennyire kicsúszik a második fél-arc, amennyire ki akar nézni, mintha figyelne-keresne... Titokzatos is, ötletes is, mutat valahova, van benne egy pici történet. Az arc is szimpatikusabb, mint a cikk többi képén.


2011. november 18., péntek

Pécsi maradék

A bulin kívül ezekben láttam valamit, ami kiemelhető a pár száz pécsi képből. Ezekre sem tudom azt mondani, hogy tetszenek, rá kell jöjjek újra és újra, hogy nem megy ez nekem olyan gyorsan, ahogy elképzeltem vagy vágyom rá, jó képeket készíteni még egyáltalán nem tudok. A második kép lesifotó, és azt hinném, hogy ott van rajta az, amitől érdekes lehet, más szinte nincs is, de ez rohadt kevés mégis, hogy rendes kép legyen. A trabant, a nyugdíjas bácsi lába, a pécsi újságrészlet, csak egy egy tartalmi elem, más nem. Mindegy, a tanulásban is azt mondom a lányomnak, hogy ha nehéz és feladja, akkor biztos nem lesz kész vele.



2011. november 6., vasárnap

Új élmények

Hát igen, a törlés, újrakezdés biztos mindenkit elér egyszer legalább. Én most értem ide, főleg Satya segítsége miatt, mert olyan őszinte volt és nem személyes, hanem szakmai vonalon és törekvéssel, hogy az eredménye az lett, hogy nem magamat utáltam meg, hanem jobb akartam lenni. Ehhez azért kell valami, nem igaz? :) Úgyhogy sok gigányi képet fogok törölni, csak egy-két emléket hagyok meg. Halott anyag.

Az újdonságok sora itt nem ér véget, mert Krisztől kaptam egy M42-es adaptert és egy távkioldót is. Előbbit sikeresen ráapplikáltam a régi Zenit-es objektívre (Helios 58mm, 2-es blendével), aminek örültem, mert látszott egyből rajta, hogy ezért klasszul elmossa az életlen részeket. Ezzel csináltam az alábbi mohamakrót is, csak a legnagyobb gyűrűvel. Bár ez is szar lett, úgy ahogy van, mert nem jó helyen éles ez sem. Az azért élmény volt, hogy új társat kapott a váz. Sőt, a távkioldó is, nem hittem volna, de tényleg. A következő beszerzés egy ilyen olcsóság lesz, egy derítőlappal kombinálva.

A másik új ruha egy 135/2,8-as Taiwan-i objektív, ami annyira olcsó volt a Vaterán, hogy nem bírtam kihagyni (összesen 7800). Kaptam hozzá sapkát előlre-hátulra, sőt napellenzőt is, amit viszont a kitobikra is rá tudok csavarni - állat!

Talán ami a legfontosabb a mostani változások közül itt a fotós életemben az, hogy rájöttem: mennyi időt kell szánni arra, hogy jó legyen valami. Nem elég az ötlet, vagy gondolat, ami szinte csak vágy, szikra. Kell technikai ismeret, kell eszköz, kell kreativitás, ötletesség. Kell mellé kitartó munka, egyetlen képpel is, tervezés, kritika, kísérletezés, figyelmesség, tudatosság, érzések... aztán ha összejön, főleg a munka miatt, nem pedig a véletlenre bízva, főleg nem a nemlétező rutinra, akkor lehet valami varázs az egészben. eddig ez csak sejtés volt, most viszont kezd megváltozni a fogalom bennem a "fényképészet"-ről... :) Fénnyel való festés.


2011. november 3., csütörtök

Kedvencek

Hú, tegnap Satya tanfolyamán az én első makroképeimet nézegettük és annyira, de annyira figyelmetlenül, körültekintés nélkül készülteknek tűnnek, a technikai tudatosság hiányával súlyosak, túlexponáltak, bemozdultak, halálosan nincsenek kihasználva ennek a viszonylag gyenge gépnek a képességei sem. Ha csak annyit tudok tanulni a tanfolyam végére, vagyis megvalósítani, amennyit tegnap mondott a fényméréssel, figyelmességről, tudatosságról a technika és a kompozíció kapcsán - tök alapvető dolgokat - akkor már megérte az egész. Az mondjuk vigasztal, hogy azt erősen érzem, hogy ha tetszik egy kép és nagyjából egybevág Satya, meg a többiek ítéletével is, vagyis eljutni odáig, hogy a magam ízlésére formáljam a saját kezem munkáját, nem tűnik ebből a szempontból lehetetlennek.

Elkezdek olyan képeket felrakni ide, amik nagyon megtetszettek és nem tűntek el a süllyesztőben. Elsőként egy olyat, ami inkább technikailag és összhatásilag érdekes nekem, meg az asszociációk miatt. Kissé a túlméretezett, túlzsúfolt karácsonyi csillogás-dömpinget idézi, de van benne egy adag fantázia-világ is, persze átfedő résszel az előző gondolathoz, meg egy jó rész műanyag íz is. Rágógumi, és kissé elvonatkoztatása késztető, szóval nem az az igazi "szép" természetfotó, de emlékezetes - nekem legalábbis.