2011. december 31., szombat

Ez azért tetszik... kis szoknya

A kis szoknyák önmagukban tetszetősek, nem véletlenül találták ki őket... :) Ennél a központi hangulat persze rögtön megfogja az embert, ami kinek-kinek fantáziája szerint alakulhat a hátat fordító hölgy, vagy inkább lány lényegretörő, de azért nem egyértelmű részlete láttán. De a sötét keretezés, a függény alsó széle olyan részleteiben is nagyon kellemessé teszik nekem. Ez is olyan jó kép, amin mosolyogni lehet, hogy na igen, ez jól sikerült.

Viszont a "Digital Photography School" heti hírleveléből összevágtam magamnak egy oldalnyi nekem fontos dolgot, amit kiragasztok otthon, hogy legalább ennyivel előrébb legyek a "fejlődésben". Ha érdekel, itt van pdf-ben, a források pedig ezek: 10 Ways to Develop Yourself Photographically és 4 Practice Techniques to Develop Photographic Observation.


2011. december 29., csütörtök

Művház hangulat

Időrendben pótolom a fotókat, ez még a nyár végi zenekari és néptánc koncert-előadás. Most nem volt sok időm válogatni, de azt hiszem a lehetőségek is korlátozottak, inkább a hangulatra mentem, már amit találtam. Sok effekt sem került rá (vignetta), mert nem is éreztem, hogy kell rá, de talán igaziból azért, mert elég sok fekete keret volt így is.







2011. december 13., kedd

Ez azért tetszik... ilyen a boksz

Ez azért tetszik, mert a sorozat már az előtte lévő 10 képpel nagyon faszán felvezette a hangulatot a Time magazin fotós sarkában, ott van nagyon a nem hivatalos szorítók nyers és kalandos, fülledt és véres hangulata. Ez a kép ráadásul olyan pillanatot kapott el, amiben álló mivolta ellenére megjelenik valami a bokszolás esszenciájából: mintha valami fegyver lenne a kesztyű a kézen, homályosan füstölög, vagy tétova ívet húz, az ellenfél pedig mozog és olyan gyorsan, hogy a két végpontban kirajzolódik egy kockán belül. A tekintet is felrázó, a beállások, a kompozíció is nagyon ott van. Nem tudok, hogy filmes dolog-e, de szép a szemcsézete, nagyon, illik ehhez és valszeg rá lett segítve a sötét-világos részek kidolgozásánál, de remekül illeszkedik pl. a plafon világítása is az egészhez. Szerintem haláli. Olyan, amit nem lehet órákig rendezgetni az erdőben, brutális kattintás. Nyilván benne van már a szemében a hapeknak, hogy honnan fog jobb kép készülni, talán el is tudta helyezni nagyjából az alakokat, és a beállításokat is belőtte már ezzel a hosszabb záridővel, de akkor is gyönyörű.


2011. december 6., kedd

Koncentráció

Érdekes képet találtam a legjobb gós blogban (legalábbis, amiket én ismerek), mert egész jó fotó, vagyis nekem tetszik, úgy magában is. Ez a játék felnőttkorom eléggé meghatározó élménye, rettenetes mélységeket mutat, tehát valamennyire tudom értékelni azt a pillanatot, amit elkaptak. A kompozíció is tetszik, ahogy a (majdnem) fehér és fekete formák összejönnek: Csaba fekete háttér előtt világos ruhában, a tábla felett fehér háttér, a kamera fekete vége ebbe belelóg, de a fotósok világos üstöke megint fekete háttér előtt van. Ahová a koncentráció irányul, ott pediglen ki van színezve a kép, mintha leszűkülne a figyelem, vagy az élet oda irányulna, a végtagok pedig kihűltek volna (amivel ellentétben áll a kézfej színe). Persze, a képe arányai valahogy nem tökéletesek, túlságosan széles, a hátterezés is lehetett volna pontosabb, élesség sincs rendesen, de mégis remek kép lett.


2011. november 29., kedd

Közel-növények

Ééés még mindig balcsi cucc. Átlagos képek egy kezdő hobbifotóstól, de kirakom, mert erre vagyok képes. Jó lenne játszani azokkal az íves tűlevelekkel, próbálgatni, hogyan tudnak szépen mutatni közelről, valami érdekes formációban. A napraforgónál utóvágással szinte bármit meg lehet csinálni, egyszer majd megmérem milyen az a bizonyos aranymetszéses arányos ív dolog. Ez csak szemre ment.

A második képen, a tuja terméseknél, nem tudom hogyan sikeredtek ilyen érdekes fények, talán betükröződött valami a hátam mögül is, így lettek ilyen világosak, mert nem emlékszem ilyen érdekes kék-sárga-zöld kavalkádra. Kár, hogy nem lett éles a legnagyobb bunyesz.



2011. november 27., vasárnap

Ez azért tetszik... hazatérés

Erősen szirupos téma, de ugye van köze a valósághoz, amikor gyermekek érzelmét kapják el a fotósok, sokkal több néha, vagy talán másfajta köze a valósághoz, mint a felnőtteknek. A szerző egyébként ölég sok családi/gyerek témát fotózik.

No, ez azért tetszik, mert egyszerű, szinte csupasz, a berendezetlen szoba, a szövegek szinte képregény-buborék szerűen vannak ott, a néma, kicsit fáradt vagy elszomorodott gyermek mellet, mintha ő mondaná - és tényleg ő "mondja".

Szinte naturális a bőr és a padló érintkezése és hogy ez a két felület milyen fontos a képen, az egyszerű színek is a gyerek-fogalomra rímelnek, az apa-szeretet pedig áttételes, mindenki azt gondolhat mögé, ami jólesik. Bizony, hatásvadász egy kép, de sűrű.


2011. november 25., péntek

Pókok

Ez még a nyári balcsis makró-próbálkozások közül való, az első, ha nem lenne felismerhető, egy rozsdás kerítésfonatra feltekeredett száraz inda. A barna pók-kép úgy készült, hogy már kezdtem rájönni, milyen nagy ellensége a makrózásnak a szellő, ez a pók meg még mozgott is, úgyhogy nagy ISO-val (1600 - jó nagy, mi?) viszonylag nagy zársebességgel nyomtam, ahogy fonja a hálóját. Rendesen nem lett volna fény, de a háttérnek az elméletileg lemenő napos szomszéd házfalat állítottam be, ami szemre sokkal, de sokkal világosabb volt, így lehetett ennyire éles képet csinálni kézből, mozgó pókra. A vége az lett, hogy ereszkedik lefelé valami nap végi mini-pokolra, a sötétbe, ez a szőrös szörnyeteg. Na jó, ennyire azért nem.



2011. november 20., vasárnap

Ez azért tetszik... mélytükör

A címbe kiírom ezentúl, az "ez azért tetszik" szöveget, amikor a talált kedvenc képeket rakom ide ki. Egy színész-riportban találtam ezt a képet, a reader épp ezzel az érdekes képpel tálalta, itt. Nem "óriási" szerintem a kép, de a tökör egyfelé nézése a vissza-tükrözés helyett, legalábbis ahogy ezek a képen látszik, nekem azóta is tetszik. Valahogy az arányok is megfognak, amennyire szélén van az egész, amennyire kicsúszik a második fél-arc, amennyire ki akar nézni, mintha figyelne-keresne... Titokzatos is, ötletes is, mutat valahova, van benne egy pici történet. Az arc is szimpatikusabb, mint a cikk többi képén.


2011. november 18., péntek

Pécsi maradék

A bulin kívül ezekben láttam valamit, ami kiemelhető a pár száz pécsi képből. Ezekre sem tudom azt mondani, hogy tetszenek, rá kell jöjjek újra és újra, hogy nem megy ez nekem olyan gyorsan, ahogy elképzeltem vagy vágyom rá, jó képeket készíteni még egyáltalán nem tudok. A második kép lesifotó, és azt hinném, hogy ott van rajta az, amitől érdekes lehet, más szinte nincs is, de ez rohadt kevés mégis, hogy rendes kép legyen. A trabant, a nyugdíjas bácsi lába, a pécsi újságrészlet, csak egy egy tartalmi elem, más nem. Mindegy, a tanulásban is azt mondom a lányomnak, hogy ha nehéz és feladja, akkor biztos nem lesz kész vele.



2011. november 6., vasárnap

Új élmények

Hát igen, a törlés, újrakezdés biztos mindenkit elér egyszer legalább. Én most értem ide, főleg Satya segítsége miatt, mert olyan őszinte volt és nem személyes, hanem szakmai vonalon és törekvéssel, hogy az eredménye az lett, hogy nem magamat utáltam meg, hanem jobb akartam lenni. Ehhez azért kell valami, nem igaz? :) Úgyhogy sok gigányi képet fogok törölni, csak egy-két emléket hagyok meg. Halott anyag.

Az újdonságok sora itt nem ér véget, mert Krisztől kaptam egy M42-es adaptert és egy távkioldót is. Előbbit sikeresen ráapplikáltam a régi Zenit-es objektívre (Helios 58mm, 2-es blendével), aminek örültem, mert látszott egyből rajta, hogy ezért klasszul elmossa az életlen részeket. Ezzel csináltam az alábbi mohamakrót is, csak a legnagyobb gyűrűvel. Bár ez is szar lett, úgy ahogy van, mert nem jó helyen éles ez sem. Az azért élmény volt, hogy új társat kapott a váz. Sőt, a távkioldó is, nem hittem volna, de tényleg. A következő beszerzés egy ilyen olcsóság lesz, egy derítőlappal kombinálva.

A másik új ruha egy 135/2,8-as Taiwan-i objektív, ami annyira olcsó volt a Vaterán, hogy nem bírtam kihagyni (összesen 7800). Kaptam hozzá sapkát előlre-hátulra, sőt napellenzőt is, amit viszont a kitobikra is rá tudok csavarni - állat!

Talán ami a legfontosabb a mostani változások közül itt a fotós életemben az, hogy rájöttem: mennyi időt kell szánni arra, hogy jó legyen valami. Nem elég az ötlet, vagy gondolat, ami szinte csak vágy, szikra. Kell technikai ismeret, kell eszköz, kell kreativitás, ötletesség. Kell mellé kitartó munka, egyetlen képpel is, tervezés, kritika, kísérletezés, figyelmesség, tudatosság, érzések... aztán ha összejön, főleg a munka miatt, nem pedig a véletlenre bízva, főleg nem a nemlétező rutinra, akkor lehet valami varázs az egészben. eddig ez csak sejtés volt, most viszont kezd megváltozni a fogalom bennem a "fényképészet"-ről... :) Fénnyel való festés.


2011. november 3., csütörtök

Kedvencek

Hú, tegnap Satya tanfolyamán az én első makroképeimet nézegettük és annyira, de annyira figyelmetlenül, körültekintés nélkül készülteknek tűnnek, a technikai tudatosság hiányával súlyosak, túlexponáltak, bemozdultak, halálosan nincsenek kihasználva ennek a viszonylag gyenge gépnek a képességei sem. Ha csak annyit tudok tanulni a tanfolyam végére, vagyis megvalósítani, amennyit tegnap mondott a fényméréssel, figyelmességről, tudatosságról a technika és a kompozíció kapcsán - tök alapvető dolgokat - akkor már megérte az egész. Az mondjuk vigasztal, hogy azt erősen érzem, hogy ha tetszik egy kép és nagyjából egybevág Satya, meg a többiek ítéletével is, vagyis eljutni odáig, hogy a magam ízlésére formáljam a saját kezem munkáját, nem tűnik ebből a szempontból lehetetlennek.

Elkezdek olyan képeket felrakni ide, amik nagyon megtetszettek és nem tűntek el a süllyesztőben. Elsőként egy olyat, ami inkább technikailag és összhatásilag érdekes nekem, meg az asszociációk miatt. Kissé a túlméretezett, túlzsúfolt karácsonyi csillogás-dömpinget idézi, de van benne egy adag fantázia-világ is, persze átfedő résszel az előző gondolathoz, meg egy jó rész műanyag íz is. Rágógumi, és kissé elvonatkoztatása késztető, szóval nem az az igazi "szép" természetfotó, de emlékezetes - nekem legalábbis.



2011. október 11., kedd

Érdekes

Meglepődtem mennyivel érdekesebb kép sikeredett (legalábbis nekem) abból, hogy az üres borospoharat a lámpa elé tartottam. Vagy hogy egymás mellé került a meleg lámpa fénye a bundás jószágon, a Hold hideg foltjaival. Asszem többet kéne kísérleteznem.


Pécs

Edzőtábor volt, de edzéseken nem fényképeztem - majd jövőre. A városban viszont igen, temetőben, főtéren, éjszaka is. A hitvány Cullmann állvány egy pecke el is tört, pedig nem használtam feszítővasnak. Nem sokat láttam a városból, de jó volt viszonylag sok szabadidővel, magányosan fényképezgetni.








2011. október 9., vasárnap

Rózsaszín

Van itt két szürkületi fotó, az első az esti, a második reggeli. Amikor készítettem, azt hittem, a második sokkal kifejezőbb, eltaláltabb lesz, de iígy ránézve kevésbé izgalmas, mint az első. Akkor nem vettem észre, de az egyszerű, ferde határ-kontúrok és a pici surlófény(?) dob rajta kicsit.


2011. október 8., szombat

Balcsi

Ahogy válogattam az aktuálisan sorra kerülő mappákból, hát nem fogott el a lelkesedés, mert igaziból egyik sem olyan volt, hogy hűha, ebben benne volt valami akkor, amikor készült. A technika önmagában nem ér semmit. Ezek a harmadolós vagy redukáló vagy háttérelmosó szabályok sem. De mindegy, majd eljutok valahova. Vagy nem.









Azt az alábbi siklós képet iszonyatosan elszúrtam. Manuál módban csináltam, elvégre a profik úgy nyomják, ugye és előtte egy ideig nézegettem, éppen melyik tuja alá mászik ez a szép nagy, talán méteres sikló, aztán kiment a napsütötte fűre, ott pár jellegtelen képre rákerült, majd a szomszéd tuja árnyékában az ágakra tekeredett és hirtelen olyan jól rá lehetett látni, hogy elfelejtettem a záridőt utánállítani... Ez az alábbi verzió a lightroom mindenféle csodáinak köszönhető, meg persze a raw fájlnak, mert az eredeti egy sötét folthalom...


2011. szeptember 30., péntek

Első makrók

Zsebpénzem előlegén vettem egy közgyűrű-sort és az augusztus eleji balcsis nyaralásnál próbálgattam a fogását. Érdekes világ ez, bár azt hiszem könnyű terepet fogtam ki így az elején: olyan nagy tuja volt a fő terep, ami elég ritkás volt és nem sötétségben állt, vagyis nagyon jó "lyukacsos fény" tudott lenni majdnem bármikor. Szép kerek fénypöttyöket lehetett varázsolni. Messze vagyok még a jó kompozícióktól, de ez a makrózás ideális erre, mert lehet variálni, nem ugrik el és sok formát fel tud deríteni az ember, több a lehetőség egyszerűbb, elvontabb, szokatlanabb alakokra is. Azt mondjuk hamar megtanultam, hogy milyen nagy ellensége a makrózásnak a szél...




2011. szeptember 28., szerda

Utcánkból

A kapu elől látszott ez a kép, azt hittem jobb lesz, mert a villanyvezeték pont átlósan ment, a felhők szépek és valami alapot is adnak a háztetők, de annyira nem lett jó, mint elgondoltam. Ja, nem csak a gondolat tudja eldönteni, valami érzés is kell hozzá.


2011. szeptember 27., kedd

Fehérvári napos vasárnap

Edzőtábor szünetében igyekeztem felderíteni a várost, de elég kihalt összkép maradt meg bennem, hideg sörrel, sivár napsütéssel, témakereső fáradtsággal. Utólag jobbnak tűnnek a képek, mint akkor.